Hiszek az igehirdetésben...

 Bernády György néhai polgármester álmai közt helye lehetett volna a mai nap eseményének. Nem tudom, városépítő reform-polgármesterünk álmodott-e a jövőről, de a mai napon a "szabad királyi város polgárainak sorába felvétetett" édesapjától örökölt, elkötelezett szeretettel számtalanszor emlegetett "Erdélyország"-ának négy Egyházmegyéjéből, több mint száz lelkipásztor töltötte meg a marosvásárhelyi Közművelődési Palota kistermét.

Szabó László felsővárosi lelkész köszöntésében elhangzott az a történelmi akkord is, amellyel Steinbach József dunántúli református püspököt köszöntve, időbe és térbe helyezte az alkalmat - a négy Egyházmegye közös Lelkészértekezletét.

Szabó László

Vannak országok, országokban városok, városokban házak, házakban termek - amelyeknek lelkülete van. Ilyen helyen voltunk ma együtt, Veress László marosszentkirályi lelkész kolléga áhítatával kezdve - hallgatni a próféciát - Ézsiás évszázadokon átívelő üzenetét az igehirdetésről - amely korai és kései esőhöz hasonlóan öntözi meg a lélek égtájait. (Ézsaiás 55:10)

Veress László

Steinbach József püspök előadását hallgatva, az empirikus homiletika vívmányai és munkamódszere az igehirdetés "definíciójának" meghatározásakor Ravasz László már-már költői meghatározásában szelídült szívhez szólóan megragadóvá. Számomra az előadás mondanivalóját összefoglaló kiemelkedő és felejthetetlen mondattá: „ (az igehirdető)…a textus uralkodó gondolatát megragadva, a szituáció egzisztenciális parancsának engedve – zengje a hely és az idő egyetlen lehetséges énekét.” (Ravasz László)

Steinbach József dunántúli püspök 

Hát igen, ez lenne a feladatunk. Ott voltunk az ötszáz éves reformációnk megünneplésének emlékeivel és zajló időszerűségével mint távoli kis falvak lelkipásztorai - ahol két-három embernek hirdetett igehirdetésünk, mint pislákoló gyertyaláng – szeretne lelki meleget adni a nagybetűs Lélek tüzének kis részeként. De ott voltunk, mint nagyvárosi lelkészek, esperesek, vagy éppen püspök. Mégis egyformának érezhettük magunkat ( ) egymáshoz viszonyítva, a szolgálat eszközi mivoltának értelmében. Feltevődött a kérdés az előadásban: Kell-e nekünk az igehirdetés reformja? Szükség van-e egyáltalán erre? Miről beszélünk? Ki az - a mai világban önmaga érvényesüléséért rohanó emberként - akinek szív-ügye lenne, a hogyan, a miként? Hogy mit, és hogyan mond vasárnap a szószékből a papja... Már az is öröm, (nekünk, lelkészeknek) ha eljön a templomba, ha érdekli egyáltalán. Magunkról magunknak beszélő egyházzá lettünk? Hol a disztribúció vágyának reformátori lendülete? Hiszen az igehirdetés prófécia: „Így szól az Úr…” Aszimmetrikus, mert egyirányú. Mindig Istentől jön. Igaz – rajtunk keresztül. De hová lett az apostol által oly rég megfogalmazott "mindenkinek mindenévé lettem..." (1Kor. 9r) típusú alkalmazkodókészség az igehirdetés sikerének érdekében? Szeretni az Igét, szeretni az embert – azt, akinek prédikálok – nagyon szeretni, minden fogyatkozása és ellenségesége ellenére is az "Uram bocsáss meg nékik" lelkületével, és szeretni Krisztust. Koherens lenni önmagammal és a saját lelkemmel. Ezek lennének a feladatok, hogy hiteles lehessek, mint isten választott emberei - a próféták. Még ha sokszor vonakodva, mint Jónás, színből vagy szívből - de mindenképp igen. Hiszünk az igehirdetésben. Nem a szóban, hanem az Ő Szavában. Nem a lélek erejében, hanem a mindenkinek mindenné váló legkisebb Lelkének erejében, a mindeneknek szólgává váló Krisztus Lelkének hatalmában. 500 évvel a reformáció után. Milyen hosszú idő az életem számára, és milyen rövid a csillagévek óráján. Milliónyi fényévek távolságában pislákoló, már csak fényükben élő hajdani csillagokként intenek és tanítanak őseink, a reformátorok és azok, akik hittek valamiben, ami több mint mindaz, amit látunk és megtapasztalunk. Ami több mint az "empirikus homiletika" és más mint minden praxis. Ami nem exegézis, hanem reveláció, feltárás, valóság. Több mint valóság. Új világunk kiterjesztett valósága (lásd: Augmented Reality - AR), a virtuális valóság (lásd: Virtual Reality - VR) helyett. Valami, ami több mint empirizmus. Elvégeztetett. A hegyről lefelé jövet nem akarunk „hatni”, csak elmondjuk, mert „másképp nem tehetünk…” Amiben hinnünk kizárólagos szükségletünkké kell hogy váljon.

Sok gondolat lenne még, amit érdemes lenne leírni. De most nem az a célom, hogy az előadást újra leírjam, az kész volt, ott, amikor elhangzott. Ahogy az igehirdetés sem lehet soha teljesen kész, csak a szószéken, mikor születik. De a szülőnek felelőssége van, születendő gyermeke felé. És ez ma egy fokkal erősebben tudatosult bennünk, lelkipásztorokban, esperesekben, igehirdetőkben.

Hozzászólások között és elhangzó feleletek alatt néha megszólalt a városháza toronyórája, hogy az időt kondítva felettünk, az együttlét örömének mulandóságára is figyelmeztessen. Jó volt egy térben, egy időben lennünk. A továbblépés szükségességének jólismert érzésével, de feltöltődve távoztam. Köszönet a szervezőknek, és köszönet az előadónak, valamint azoknak, akik eljöttek, hogy a „végtelen falban” jelenlévő téglaként, vagy drótként, „min üzenet megy végig” – tovább vigyék az igehirdetés korszerűsítésének halaszthatatlan szándékát. Hogy ne a „falaknak”, ne csak önmagunknak, hanem "minden népeknek" prédikálhassunk. Hiszek az igehirdetésben.

SZL ©2017