Vécsi Szövetség – három igeidőben…

Vannak helyek, ahol otthon érzem magam, akkor is, ha soha nem voltam ott azelőtt. Vannak helyek, melyek visszahívnak. Ellenségünk és barátunk – az idő - múlása ellenére maradandót alkotnak. Ez a vágy örök emberi törekvés, hiszen Isten képére teremtettségünk folytán a maradandó alkotás örök vágya bennünk él.

Marosvécs. Kimondom a nevet, és csendben magamba nézek. Figyelek. Fáradt szeptemberi szellő havasi rétek illatát hozza Istenszéke felől. Egy hely, ahol történelmi és egyháztörténelmi, irodalomtörténeti és magánélet béli „véletlenek” sorozata maradandót alkotott. 1921 augusztusában, Trianon letargiájának árnyékában néhai Csíki István lelkipásztor akart valami mást, valamit másképpen, mint ami addig volt. És társakra talált, akik vele együtt akarták azt, hogy magyarságunk evangéliumi hite a lehetetlen helyzetben is lehetőségként tartsa meg a történelem szele által megtépázott népünket. Mint erő, amely független minden emberitől. Az akkor papírra vetett jegyzőkönyv kinyitva ott állott az asztalon. Benkő Mihály jelenlegi lelkipásztor helyezte oda, hogy látható jele legyen annak, amiről beszélünk e napon. Vécsi szövetség. 95 év telt el azóta, hogy néhány erdélyi lelkipásztor e két szóban olyan baráti társaságot nevezett meg, melynek kiteljesedésével elindult egy mozgalom. És ma, most, ismét történik valami. Összegyűlünk, ünnepelni. Emlékezni és felvenni a porból az eszme övét. Felövezni vele derekunkat és úgy indulva tovább, hittel munkálkodni. Valamit másképpen, mint ahogy eddig.

                Nem beszámolót írok. Átadni azt, amit e napon átéltem – szavakban lehetetlen lenne. De akik ott voltunk, valamit mindannyian megértettünk. Lelkészek, püspökök, tanárok, tudósok, főkonzul, polgármesterek, tanítók, teológusok, idősek, fiatalok és gyerekek. Nagyszülő sírjára virágot helyező, emlékező családtagok és Marosvécs szellemével először találkozók.

Dr. Kolumbán Vilmos egyháztörténész, teológiai professzor előadásában megelevenedett a kor, amelyben Marosvécs fontos szerepet kapott. Lelki irányzatok és mozgalmak, ébredés és új szövetségek indultak a múlt század elején, amikor egyszerre lobbant fel a lelki láng Budapesten, Pécelen, Debrecenben és Marosvécsen. Aztán 1948-ban intézményes és hivatalos formáját elveszítve, lappangó módon éltek tovább az istentelen fél évszázad minden elnyomása ellenére. Nőszövetség, IKE, FIKE, Leányszövetség és mások.

Dr. Fekete Károly tiszántúli püspök előadásában személyek, tanárok, emberek tevékenységén át körvonalazódott a lelki ébredés és teológiai iránykeresés csodákkal teli korszaka. Kató Béla, mint Erdély jelenlegi püspöke inkább a jelenről beszélt, mint hűséges „felvigyázó” (episcopos) akinek az a feladata, hogy a múlt tanulságait a jelenbe hozza át, kihasználva a fejlődés, a politikai helyzet és a társadalmi állapotok minden adódó lehetőségét. A vécsi templom évszázados szószéken elhangzó beszédében később visszatért erre a gondolatra, kifejezve, hogy a Vécsi szövetség ma általunk elevenedik meg, hiszen adott a hely, a személyek és a szándék, akárcsak akkor – 95 esztendővel ezelőtt.

És a szándék mellett valami maradandó is. Egy könyv, mely a Görgényi Református Egyházmegye jelenlegi lelkipásztorainak prédikációit tartalmazza. Mert az emberi szó elszáll, de az írás marad. És amikor az évszázadok kiterjedt legelőin lelki nyájukat vigyázó pásztorok beleolvasnak majd, egy kicsit Vécsre is emlékezzenek. Itt mutattuk be, Isten kegyelmének eme jelét a közelgő fél évszázados Reformáció emlékére „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád” címmel.

  

A folytonosságot sugallta az, hogy köztünk voltak a vécsi kastély jelenlegi örökösei is. Úgy éreztem, hogy történelmünk minden vesztesége ellenére – győztünk. Mohácson és Trianonon át, egy istentelen hatalom fél évszázadnak minden romboló munkája ellenére itt vagyunk és szól az ének: „Tebenned bíztunk, eleitől fogva…” A kastély árnyékában zajló történelem nem sodort el. A templom és az iskola megvannak számunkra. És a jövő. Igaz, hogy tőlünk függ, hogyan használjuk. Hallgatunk-e a költő szavára, mely székelyruhás lány ajkáról hangzott a visszaszerzett iskola udvarán? „Ne hagyjátok a templomot..., a templomot s az iskolát!” Ha igen, akkor beteljesedik az áldás, melyet Kató Béla püspök adott át az iskola udvarán a vécsieknek és nekünk, vendégeknek. Ötvenkilenc lelkipásztornak, Erdély minden szegletéből. És a népnek, Isten népének, mert a lehetőségünk még megvan arra, hogy igazán azzá legyünk.

Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul

Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul elmondta, jó volt ide jönni, ünnepelni egy néppel, egy egyházzal és annak örömében részt venni. Benkő Mihály helybéli lelkipásztor és Ősz Sándor Előd Egyházkerületi levéltáros beszámolóiban a néhai vécsi tanítók, kántorok, iskolamesterek áldozatos munkájáról hallhattunk. Aztán „hosszú sorban” indultunk a hegyen épített vécsi templomba.

Szász Attila görgényi esperes igehirdetésében Illés próféta esőt hirdet, akkor, amikor még nem látszik semmi jele annak. Szavait hallgatva úgy éreztem, nekünk, lelkipásztoroknak ez a feladatunk. Ahogyan egykor a Vécsi Szövetség is kifejezte ezt akkor, amikor pontokba szedve rögzítette hitelveit. A lehetetlenben is lehetőséget hirdetni. Most is, ma is. Amikor népek vándorolnak, egyházidegenné válik a nemzet és haszonelvűség uralkodik mindenben.

Szász Attila - a Görgényi Református Egyházmegye esperese

Csiky István egykori vécsi lelkipásztor sírja körül állva ara gondoltam: mi lesz 95 év múlva? Mi már biztosan nem, de valaki emlékezni fog-e, hogy mi volt ma Marosvécsen? Hálaadás egy visszakapott iskoláért? Tartalmas előadások a témában jártas előadóktól? Lelki közösség? Igen. Mindez megvolt, de hiszem, hogy ennél több is. Titkok helye is Marosvécs, Isten csendes csodáinak kibontakozása, ahol az Ő erejével – hiszem - sikerült valami maradandót alkotni. Van jövő az Istenszéke alatt. Van erős hitű, buzgón munkálkodó lelkipásztori pár. Tanítók és nemzedékek, akik ott nőnek fel ahol néhai Csiki István sírfelirata Jézus szavait hirdeti: „Ahogy én szerettelek titeket, ti úgy szeressétek egymást”. Mert más maradandót nem alkothatunk. Ez marad, mint a kő, melyet nem görget el az ár, az idő sodrása. Most azért megmarad a hit, remény szeretet – e három. Ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Az is, ami a vécsiek vendégszeretetében, a kastélyt bemutató Kemény leszármazottak buzgóságában, gyerekek énekében jön elénk az alkonyba merülő szeptembervégen. A nap sugarai visszavonulnak, a sötétség lassan felkúszik a fenyves völgyeken, de Istenszéke ott őrködik a táj felett. A sötétségben is…

2016. szeptember 30.

SZL©2016

Áldó hatalmak oltalmában

Rövid beszámoló egy lelkészértekezletről

Szerintem nagyon nehéz a jéghegy csúcsán állva érzékeltetni azt, hogy mi van alattam, hiszen tengernyi víz fedi el a lényeget, ami láthatatlan. Dr. Visky S. Béla kolozsvári teológiai tanár mégis megpróbálta megtenni ma ezt, a Görgényi Egyházmegye negyedévi lelkészértekezletén a szászrégeni DIO házban – Dietrich Bonhoefferrel kapcsolatban. Láttatni egy órányi idő alatt a lényeget egy emberéletből. Egy élet annyira személyes, hogy még a legközelebbiek sem látnak bele titkainak mélységébe, de e nyári napon előttünk mégis kibontakozott szavai nyomán a híres német teológus hite, életének világító fáklyája, mely belevilágított a második világháborúban vergődő Európa borzalmainak sötétjébe.

Az előadó elmondta bevezetésképpen, hogy mint egykori Galambodi lelkipásztor, sok ismerőst, barátot lát a teremben. És azt is hozzátette, hogy ez a megélt „szentek közösségét” idézi számára, hiszen jó együtt lenni és csodás titkokról beszélgetni. Annak titkáról, Akinek tökéletes megismeréséhez nem elég egy földi életidő. Végignéztem az arcokon. Mindannyian más gyülekezetből, más magánszférából, mondhatni más világokból érkeztünk. Hoztuk gondjainkat, időszerű kérdéseinket, azért erre az értekezletre, hogy szándékosan megfeledkezve az éppen zajló templomjavítás, építkezés, felvételi, érettségi, nyári táborszervezés, család és magánélet ezernyi gondjától – magunkra vegyük pár órára a „Filozófia keresztjét”. Mi, lelkipásztorok, akik gyakran érezzük amit így fogalmaz meg Pál apostol: "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; (2Korinthus 4:7-9).

Bonhoeffer egyik körvonalazódott tanítása, az olvasott Ige aktualitása. Amit olvasol, az most, neked szól, akkor és ott. Erről vallott a kivetített életrajzi film képkockáin egykori tanítványa is.

Jó volt együtt hallgatni és együtt beszélni Bonhoeffer élete kapcsán, arról, amiről ő maga is szívesen vallott: A szentek közösségéről. Ismét Pál apostol jutott eszembe, aki így szólította meg leveleiben a Római, Korinthusi, Efézusi gyülekezet tagjait: „szentek…”. Pedig ők lehet, hogy nem látták szentnek magukat, és mai szemmel sem biztos, hogy elmondanánk róluk ezt, az apostol mégis beléjük látta a Szentet. Bonhoeffer is beszél erről, amikor életművében - az Etikájában - említi a méltóság és méltatlanság kérdését.

110 éve született egy nyolcgyermekes család hatodik gyermekeként. De ez történelem. Erről többet mondanak a lexikonok. Mégis van valami az életében, személyében, ami olyan spiritualitással ragadta meg egykori tanítványait, hogy úgy érezték Bonhoeffer tanár úr úgy tanít, mint „akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók”. Persze ő is ember volt. Néha voltak késégei, vívódásai. Szinte az apostollal kérdi: melyik az igazi énem? Amelyik hisz, vagy amelyiknek kétségei vannak és vergődik? Pál így mondta ezt a Római levélben: „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint. De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.(Róma 7:22-23)

Az előadó a Görgényi egyházmegye vendégeként templomainkról készült albumot kapott, majd a közös ebéd után mindannyian elindultunk. Vissza az élet folyamába, amelyben nincs megállás. De amíg a folyam az óceán békéjébe torkollik, addig még sok nehéz terep jöhet. Lehet, hogy nagy mélységekbe kell alázuhanni, vagy lankás vidékeken békésen kanyarog majd életünk medre. Kinek mi jön. De valamit tanultam ma Bonhoeffertől: Hogy nem tőlem függ, merre visz az életút. Persze, ezt nem ma hallom először, de mint megtalált kedves tárgyat, most újra felfedezem. Köszönöm.

SZL2016

"Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is jót tud és akar kihozni. Hiszem, hogy Isten minden bajban annyi ellenálló erőt ad, amennyire szükségünk van. De sohasem adja előre, hogy bizalmunkat ne önmagunkba vessük, hanem egyedül Őbelé. Hiszem, hogy vétkeink és tévedéseink sem hiábavalóak, s hogy Istennek azokkal sincs nehezebb dolga, mint vélt jó cselekedeteinkkel."

Dietrich Bonhoeffer

Prédikációs kötetünk terve